COH név mögött egy ember, Ivan Pavlov áll, aki ezen a néven eddig két nagylemezt (Enter_Tinnitus, Mask of Birth) és két kislemezt (Vox Tinnitus, Into Memories of s-tones) jelentetett meg. Pavlov évek óta Stockholmban él, és gyerekkora óta zenél. Diákkorában, Oroszországban egy rockegyüttesben játszott, és már szülőhazájában készített számítógépen zenét. Pavlov akusztikus kutatásokat végez az egyik stockholmi egyetemen (szakterülete a közlekedési zajcsökkentés) és szoftvertfejlesztőként egy magáncégnél dolgozik. Az első CDR lemezét kedvtelésből készítette és - néhány barátja mellett - egy példányt elküldött Mika Vainionak is a Pan Sonicból. Egy nap Vainio megmutatta a felvételt Carsten Nicolainak a Noton Recordstól, aki azonnal szerződést ajánlott Ivannak. A minimál elektronikát megjelentető kiadó Static sorozatának nyitódarabjához COH egy vadonat új lemezt készített Enter_Tinnitus címmel. A lemez utóéleteként ebben az évben jelent meg a Vox Tinnitus, melyen Peter Christopherson és Annie Anxiety is közreműködik, ám a COH még ezelőtt meghívást kapott, hogy készítsen felvételt a Rater/Noton 20' to 2000 sorozatához, melyhez Pavlov el is készítette a Gavin Bryarshez dedikált lemezét, az Into Memories of s-tones-t. Az új COH lemez, a Mask of Birth 2000. februárjában jelent meg, habár korábban készült, mint a „static” anyag.

Ivan Pavlovval a Raster/Noton kiadó 20' to 2000 sorozatának decemberi 14-i berlini zárórendezvényén beszélgettünk, majd január folyamán, e-mailen folytattuk.

Használsz valamilyen hagyományos hangszert? Hogyan dolgozol?

Azt hiszem ma már a számítógép eléggé tradicionális hangszernek számít, nem? Számítógépen kívül mást nem használok. Csak egy PC-t. És valóban úgy használom, mint egy hangszert, anélkül, hogy megkísérelném a digitális média jellegzetességeit a középpontba állítani, vagy hogy kijelentéseket tennék a számítógép kontra zene és más ügyekről. Szeretem ezt a hangszert, a számítógép a hangszintézis terén majdhogynem végtelen szabadságot ad... Hogy hogyan dolgozom...? Felteszem az új Sennheiser fejhallgatómat és leülök a hangszerem elé. Egymásra hatunk, talán ez lehetne egy népszerű meghatározás, a népszerű számítógép-zenei műfajra.

Csak miután néhányszor újrahallgattam a Tinnitust, tűnt fel, hogy mennyire hiányoznak a dobok. Ha vannak egyáltalán, akkor azok csak olyanok, mint bármelyik jövő menő zaj. Ne érts félre, nem hiányolom az állandó ütemeket, de tudatos volt ez a részedről?

Igen, elég gyakran tudatosan kerülöm a dobokat, vagy a tisztább, erősebb ütemeket. Sokkal érdekesebbnek találom azt megpróbálni, hogy hogyan lehet ritmikus lendületet adni anélkül, hogy a dobokhoz nyúlnék. Ezen túl, úgy érzem, hogy a dobok használata korlátja lehet egy darab struktúrájának vagy a szónikus tartalomnak. Másrészt, egy dobütem egy kényelmes keret lehet a hallgató számára, egyfajta szilárd talaj, amin könnyen megvetheti a lábát, amelyhez könnyen viszonyítási pontot talál. Emiatt ez a kísérletezés számára egy nagyon vonzó terület és a közeljövőben fogok is csinálni néhány „dobos” munkát.

Tudatosan építed fel a darabjaidat, vagy hagyod, hogy a diszfunkcióból eredő hangok is hozzájáruljanak azokhoz?

Persze ezek mindig jöhetnek... Általánosságban, mindazok a hangok, amiket egy felvételben használok egyedien létrehozottak, és számos ezek közül egy olyan dolognak az eredményei, amit talán „spontán jel generálásnak” nevezhetnénk, melynek az egyik része kifejezetten esetleges, és gyakran bőséges helyet hagy a fent említett „baleseteknek”. Ugyanakkor, minden darab aktuális „felépítése” teljesen tudatos, és nagyon is kontrollált. Megpróbálok felhasználni bizonyos létező struktúrákat, gyakran a popzenéből kölcsönvéve. Hogy úgy mondjam, megpróbálok komponálni.

Felhasználod a kutatásai módszereidet, eredményeidet zeneszerzéskor?

Nem igazán.... Nos, talán néhány alapvető dolgot. Ilyenek a spektrumanalízis és a nemlineáris effekteket kapcsolatos ismereteket, vagy például a kombinációs frekvenciák generálása és mások talán hasznosak, de semmi több.

Kifejezetten a Static-sorozat számárra készült az Enter_Tinnitus?

Igen, ez a sorozathoz készült. Valójában már kész volt két másik albumom is, amikor a rastertől jött az ajánlat, hogy bármelyiket megjelentetnék. Azt mondták, hogy ez egy hosszúra tervezett sorozat (static) első darabja lenne. Igazán tetszett az elgondolás és valami újat, megfelelőbbet szerettem volna, mint a már meglévő anyagok, valami kifejezetten „statikusat”.

Nem tudom, hogy ez pozitív-e ez számodra, de valahogyan többnek tűnik a zenéd, mint egy csontváz. Csontos, de van rajta hús és vér is, ami eléggé ritka ebben a műfajban (már ha úgy gondolod, hogy tartozol valahová egyáltalán). Továbbá egy kicsit misztikus, archaikus és lírai is egyben, ami megint nem túl gyakori. Ebben az értelemben közel áll a Coil zenéjéhez.

Nos, a Coil már jó ideje az egyik legfőbb engem ért hatások egyike. Különösen miután évekkel ezelőtt találkoztunk. A legtöbb munkájukat nagyon inspirálónak találom, a Coil nagyon poétikus... Néhány munkájuk továbbra is új mélységeket fed fel - úgy értem, hogy mind a mai napig. Ami a húst és vért illeti - nem tudom... Csupán a zene létrehozása érdekel. A szó hagyományos értelmében. Megpróbálok zenét létrehozni egy újfajta hangszerrel, ami a célhoz képest kicsit kényelmetlennek tűnhet.

Az Enter_Tinnitus 1998-ban készült. Azt mondtad, hogy ez Carsten szerződési ajánlata után született. Mi a helyzet a korábbi anyagokkal? Tervezed a kiadásukat?

Az egyik lemez azok közül, amikről beszéltem LP formában januárban jelenik meg, Mask of Birth címmel, ez egy erősen diszkó hatására született anyag. Van aztán egy korábbi 1996-ból, egy eléggé érdes, habár szórakoztató felvétel... Talán később mintegy retrospektív kiadvány megjelenik. Tulajdonképpen házi kiadásban, különleges borítóval 7 példány elkészült ... ezeket a barátaim kapták.

Ebben az évben elkészítetted a VoxTinnitus-t, amin az „instrumentális” részek az Enter_Tinnitus-ról valók. Mi a kapcsolat a koncepciód szerint a két anyag közt?

Mindössze csak hangsúlyozni szerettem volna az Enter_Tinnitus popos aspektusát az egyes darabok némileg hagyományos struktúrájával. Továbbá érdekes volt új dimenziót másfajta nézetet adni a zenének. Átfordítani az eredeti darabokat dalokká...Tetszik az ötlet és az eredmény (Vox Tinnitus) és megpróbálom majd folyatatni ezt az irányt.

Eltekintve a szó latin jelentésétől, a Tinnitus egy helynek, egy birodalomnak tűnik. Honnan származik ez?

Ez egy régi történet...a „statikusságnak” az Enter_Tinnitus-on nem csupán az elektromossághoz köthető, hanem egy kinetikus jelentése is van - egy általános meghatározás annak leírására, hogy valami nem rendelkezik látható mozgással vagy aktivitással. Írtam egy „bonyolult” sajtóanyagot (ami a raster-noton weblapon olvasható), amit néhány újságíró nem a megfelelő módon értelmezett. Amire rá szerettem volna mutatni az az volt, hogy némely dolgok, amiket statikusnak vélünk, vagyis látszólag nem változnak, a valóságban belül nagyon is mozgalmasak.....Például felfedezheti az ember a részecskék Braun-féle mozgását az álló vízben, de csak akkor, ha a megfelelő eszközt használja. Vannak ismert esetek, amikor az emberek, például, normálisan észlelhetetlen elektromágneses mezőket hallanak, vagyis a hallhatatlant hallják. Ezeket az eseteket rendellenességnek tekintik. A cím egy vicces értelmezését adja a Tinnitusnak - ami egy furcsa hallással kapcsolatos betegség -, mint rendellenességnek, amely a hangban egy másik dimenzió (vagy akár életforma!) létével hiteget. Ez valamennyire közel áll Giancinto Scelsinek, az olasz komponistának elképzeléseihez, aki egész darabokat írt hangra, hogy kiaknázza a másik dimenziót. Tulajdonképpen azt mondta, hogy meditáció során „kapta”..., ami újra a az ElpH-hez kapcsolódik. A kör, és a fellette lévő vonalból álló logó, a borítón belül Scelsire való utalás - gyakran hallgattam abban az időben a felvételeit...

Tehát a Tinnitus nem igazán egy birodalom, inkább egyfajta nyitottság a folyamatokra, megtestesülésekre vagy lelkekre, melyek esetleg a hangokban élnek, vagy legalább is annak a felvételnek a hangja! Bizonyos értelemben, egy kísérlet volt arra, hogy a statikus zenébe nem nyilvánvaló „dinamikát” helyezzek, valami élőt, ami nem tartozik a látszólagos csontvázhoz...

A lemezt hallgatva néha az volt az érzésem, hogy az valamiféle absztrakt sci-fi film zenéje. De a sugallattal szemben nem az Űrodüsszea, hanem a Solaris jelent meg. Szándékos volt ez a részedről?

Nem igazán vannak filmes kapcsolódási pontjaim, amikor dolgozom... A Space Odyssey Revisited, a naiv melódiájával, és primitív ritmikájával, nekem nem igazán hangzik úgy, mint a Solaris. Ez egy vicc volt...

Talán csupán a gyereksírás miatt, ami az utolsó darabban hallható, néha altatónak találtam a hangzást. Altató egy űrállomáson.

Meglepő, én szintén megfigyeltem, hogy némely részletnek meditatív jellege van. Habár az utolsó darab a lányommal szintén egy tréfa volt... 1998-ban Annie Anxiety írt verset a Sentrax válogatáshoz (Interiors). A mű, mely a Thirteen Things I Did Today címet kapta, egy fekete humorral átitatott rövid napló. Ezután elkészítettem ezt a lírai felvételt Sasha hangjával, és megpróbáltam megőrizni az „altató” gépi ütemek struktúrájában (aminek a címe Forteenth Thig She Did Today) az eredeti felvételben meglévő, a városi élettel kapcsolatos feszültséget... És a történet folytatódott, Little Annie megjelenik a Vox Tinnitus Forty Six Things I Did Today! című felvételén. Mindig szerettem Annie hihetetlen hangját, és nagyon boldog vagyok, hogy találkozhattunk, és együtt dolgozhattunk...

A 20' to 2000 sorozatban megjelent lemezedet Gavin Bryars-nak ajánlottad. Ki ő, és miért volt fontos, hogy a neve megjelenjen?

Gavin Bryars egy kortárs angol zeneszerző. Sokat hallgattam abban az időben. Aztán egyszer csak rátaláltam arra a gyönyörű darabjára, Die Letzen Tage, amit a millenniumra írt, és amit egy anti-millennium munkának szánt. Az enyém is annak készült, egyszerűen nem tudtam ellenállni, hogy ott legyen a neve!

Ami a berlini fellépést illeti, az első rész igazán elbűvölő és kényeztető volt, a lágy dobokkal és szinusz-hangokkal. Azonban félidő körül a zene átváltott kicsavart ütemekbe, ami végül egy egészen agresszív, rotáló zajjá vált. A darab hangzása a váltás pillanatában egy kicsit esetlenül hatott, és te is a színpad széle felé pillantgattál, mintha valami nem lett volna rendben.

Az első rész a 20' sorozathoz készült darabon alapult, míg a második részt épp az ellentétjének szántam, durvának és agresszívnek. A váltás tervezetten hangzott „esetlenül”, és ekkor kellett volna a videorendezőnek is az egész vetítést megszakítani, hogy még inkább azt a benyomást keltsük, hogy valami elromlott. Ennek ellenére nem így történt... ezért néztem rá!

Úgy gondolom, hogy az előadás frenetikusan felépített és a közönség is kivételes lelkesedéssel fogadta azt. Úgy tudom Robin Rimbaudtól, hogy igen ritkán lépsz fel. Miért? Mit gondolsz az élő fellépésekről?

Hm... Én élvezem az élő fellépést, soha nem utasítottam vissza egyetlen felkérést sem.

Sajnálom, hogy nem láthattuk a filmet, amit vetíteni szerettél volna. (A film nem érkezett meg az előadásra. A szerk.) Ugyanez lett volna a zene, vagy az egy egészen másfajta előadás lett volna?

A film a 20' sorozat darabján alapul. Az igazat megvallva nem sajnálom, hogy nem tudtam azon az este bemutatni. Az előadás, amit csináltam, végül is eléggé jól sikerült, igazán szerettem játszani.

A 20' to 2000 daraboddal kapcsolatban: Habár felvettem a sajtótájékoztatón elhangzottakat, nem hallok mindent tisztán. Azt értem, hogy sziklák fényképeiből indultál ki, amiket Svédországban fotóztál, és amik téged szinusz-hullámokra emlékeztettek. Elmondanád még egyszer a darab mögött meghúzódó elgondolást? Mondtál még valamit arról is, hogy ez inkább egy anti-millennium lemez?

Igen, a sziklák... az alapkőzet itt igen kemény, és ezért idős is. Az emberek, egyes helyeken, szó szerint 9-10 évszázaddal ez előttről származó viking véseteken gyalogolnak, amik még mind a mai napig magmaradtak. Lenyűgöző, nem? Egy nap fényképeket készítettem a kövek felszínéről Stokholmban, és az azokban foglalt fehér ívek, teljesen úgy néztek ki, mint a monitoron megjelenő szinuszhullámok... így jönnek ide a kövek, mint az elmúló események megőrzői, melyek feloldják és tárolják az információt ezekben a fehér szinusz-szerű ívekben. Mit fednek fel az ívek, ha mint hullámok, lejátszásra kerülnek? - többé-kevésbé az erről való spekulálás a darab. Az egész kép meglehetősen millennium ellenes, mivel a kövek változatlannak tűnnek függetlenül attól, hogy mi milyen időszámítást használunk.

Milyen fő hatásokat észlelsz mostanság (nem feltétlenül zeneiekre gondolok)? A családod és a gyereked egész egyértelmű.

Azt hiszem a hatások többsége zenei... vagy legalábbis azok, amiknek tudatában vagyok. Most éppen egy „heavy metal” lemezen dolgozom, melyben legfőképpen az eltorzított középfrekvenciák és a tiszta vagy szintén torzított alacsony frekvenciák egymásra hatása izgat - szóval olyan lemezeket próbálok meg szerezni, amilyeneket a korai nyolcvanas években hallgattam...

Tervezel közös munkát valakivel a közeljövőben?

Igen, de sajnálom, erről még nem mondhatok többet.