Beszélgetés Carsten Nicolai-jal a Raster/Noton kiadótól.

Innen Magyarországról úgy tűnik, hogy Németországban jelentős az elektronikai szcéna, s nem csupán kiadók, de jelentős művészek is kinőtték magukat. Mi ennek az oka véleményed szerint?

Igen, azt hiszem ez így van, rengeteg izgalmas dolog történik Németországban. Főleg, ha összehasonlítjuk más országokkal. Például tavaly több időt töltöttem New Yorkban, és ennek alapján azt kell mondanom, hogy különösen a kísérleti elektronikában ez látványosan így van. Először is, azt gondolom, hogy az évekkel ezelőtti techno rendezvények is sokkal jelentősebbek voltak, mint mondjuk Amerikában, vagy akárhol máshol. Ugyan két évvel ezelőtt ez a fajta zenei mozgalom, valami miatt kifulladt, de jó pár fiatal maradt, aki még mindig érdeklődik az effajta zene iránt... jobban mondva azután, ami a techno, és az elektronikus tánczene után történik. Tehát van/maradt egy hatalmas számú közönség, és a technika is rengeteg ember számára hozzáférhető. Itt alapvetően és természetesen a számítógépekre gondolok.

Tényleg úgy érzed, hogy egy-két évvel ezelőtt leszálló ágba került a techno mozgalom? Mi lenne ennek az oka?

Igen úgy gondolom, hogy a rave-techno szcéna tulajdonképpen halott. Úgy értem, hogy az elmúlt tíz évben az elektronikus zene igazándiból a klubzenéken alapult. Hatalmas spontán ravepartik voltak, amiken több tízezrek vettek részt. A mai hasonlónak tetsző rendezvények, mint például a Love Parade már másról szólnak...

Szóval úgy gondolod, hogy az emberek megszokták/megszerették ezt a hangzást?

Igen ezalatt a tíz év alatt rengeteg embert megragadott ez a hangzás, sokuk még mindig érdeklődik az elektronikus zene iránt, érdekli őket, hogy mi történik...és a zene számos irányba él tovább. Ezek közül az egyik lehetőséges út az experimentális elektronikus zene, habár nem igazán szeretem ezt a szót. Amit mi csinálunk az talán, az hogy megpróbálunk új hullámokat létrehozni olyan berendezések segítségével, amik nem olyan előre gyártott hangokkal működnek, mint mondjunk a dobgépek.

A Raster/Noton eredete nagyjából világos, csak azt nem értem, hogy miért olvadt a kettő egybe?

Kezdetben külön úton jártunk és Chemnitzben működtünk, ami egy kisváros, nincs különösebb elektronikus múltja. Az igazság az, hogy minding is együttműködtünk. A városban csak egy klub volt, de ott létezett egy remek stúdió, ahol havonta összejártunk és felvételeket készítettünk. Kezdetben Olaf Bender (Bytone) és Frank Bretschneider (Komet) alkották a Rastert és én a Notont. Hamar felismertük, hogy erősebbek vagyunk, ha együttműködünk. Most a Raster-Notont Olaf Bender és én visszük. Úgy éreztük, szükségszerű volt az egyesülés, hiszen - mint ahogy említettem - több közös munkánk is volt. Ilyen volt például Signal, ami Frank, Olaf és én...és hát egy idő után, mindannyian úgy gondoltuk, hogy ugyanazért dolgozunk. Ma tulajdonképpen a terjesztést és az irodai munkát végezzük közösen, de megtartottuk a neveket, mivel koncepcionális különbségek vannak köztünk, de végül is ugyanazon az ügyön dolgozunk. Összeraktuk a neveket, és megőrzendő a különféle irányultságokat sorozatokat indítottunk.

Igen, akartam is kérdezni, hogy honnan jönnek ezek a sorozatok, hiszen ezek nem jellemzők más kiadókra.

Ezek a különféle hátterekre is rámutatnak. Itt van a Static sorozat, ami inkább a ritmusorientált, és talán egyfajta elektronikus popzene irányába halad. Másrész még mindig él a Clear sorozat, ahol meg van a lehetőség, hogy inkább konceptuális műveket jelentessünk meg, vagy hívhatjuk klasszikusnak, vagy komoly elektronikusnak, olyanokat, amik a hangok közt kutakodnak. Számunkra ezeket ugyan nem választja el olyan sok egymástól, de mégsem szeretnénk, ha ezek ugyanabban a csomagolásban jelennének meg. Gondolkodunk azon, hogy komoly hangművészeket jelentetünk meg, nem mintha magunk munkáiról azt gondolnánk, hogy nem komolyak. Eldöntöttük, hogy klasszikusokat is megjelentetünk, nyitva hagyjuk a ajtót más szerzők előtt.

Amikor azt mondod, klasszikus, akkor konvencionálisra gondolsz?

Nem feltétlenül. Például szeretnénk megjelentetni egy anyagot egy-két évvel ezelőtt elhunyt művésztől, aki egy jelentős hanganyagot hagyott hátra. Igen koncepcionális, amit csinált, és érezhetően hatalmas művészi munka van benne. Ezen túl egy amerikai konstruktivista művésztől is megjelentetünk egy zongoraművet.

„A hang és a nem-hang egy archívuma” alcímet adtad a Notonnak. Hogyan értelmezed ezt?

A „ton” a felismerhető hang. A „noton”, az ami nem ismerhető fel hangként. Amit ezzel mondani szeretnék, a kiadó egy olyan platform, amelyik olyan lemezeket jelentet meg, ahol a mű a felismerhetően a hanghoz kapcsolódik és ugyanakkor, mégsem igazán. Annyira nyitottan akartam hagyni amennyire csak lehet, és ezért hagytam meg ezt a két polaritást, hiszen például könyveket is kiadunk, és van olyan terv is, hogy szoftvert is megjelentetnünk, vagy bármi mást. Ezzel hangsúlyozni szeretnénk azt is, hogy a hangok megjelentetésénél tágabb az érdeklődésünk.

Egy másik idézet, talán a Rasterrel kapcsolatban: „Szórakoztató zene dekoratív elemek nélkül”. Mit jelent ez számodra praktikusan?

Nem tudom, kimondhatta...igen, lehet, hogy mondtunk valami ilyesmit. Talán Franktól származik...úgy értem őt nagyon érdekli bizonyos szinten az elektronikus populáris zene. Úgy gondolom, hogy próbál ehhez kapcsolódni valamilyen formában. Szóval, szó sincs arról, hogy mi bezárkóznánk. Olaf is szintén komolyan érdeklődik a funkcionális ritmusok iránt. Ő most éppen egy olyan lemezen dolgozik, amin leginkább funkcionális ritmusok vannak, és valószínűleg klubban is működne.

Mi a fontos számodra a zenében?

Számomra minden zene, amelyik jó energiát közvetít, és ugyanakkor egy utópikus víziót is tartalmaz. Azt hiszem számomra ez a legfontosabb. A zenének víziókat kell hordoznia.

A honlapotok és kiadványaitok próbálnak annyira egyszerűek lenni, amennyire csak lehet, az utóbbi időben szinte láthatatlanok. Azért van ez, legalább részben, mert elsősorban a zenére koncentráltok?

Próbálunk funkcionálisak lenni. Amikor CD-t jelentetünk meg, akkor csak a legszükségesebbek kellenek. Legyen minél egyszerűbb. Ha lehet, nem használunk bookletet sem. Az első a zene, és nem akarunk instrukciókat adni arra nézvést, hogy hogyan kell érteni azt, vagy hogy mi a koncepció mögötte. Azt hiszem, csinálhatjuk jobban, úgy értem az elején beszéltünk róla, hogy hogyan akarjuk csinálni, és arra jutottunk, hogy nekünk az a fontos, hogy az emberek először meghallgassák a lemezeket, és ha megjelentetünk egy lemezt, és ha valakinek felkeltette az érdeklődését, gondolkozzon róla, és akár találhat bővebb információt is.

Mindeközben megjelensz a Mille Plateaux Modulation and Transformation című válogatásán....

Igen, de mi nem vagyon koncepcionálisak, mint Mille Plateaux...

Éppen erről akarlak kérdezni. Tehát egyet értenél Alec Empire-rel, aki szerint az a hülyeség a Mille Plateauxval kapcsolatban, hogy még mielőtt bárki bármit is érezne megmondják, hogy mit kell éreznie.

Igen, igen ... úgy értem, ha Alec Empire mondta (nevet)...nagyon igaz, mi nem akarjunk egy irányba sem orientálni a hallgatókat, és egyikünknek sincs semmiféle teoretikus háttere. A teória, a produktum és a művészi munka, vagyis a zene azonos súllyal nyom a latba. Úgy véljük, hogy a zene az elsődleges, és annak kell a többit magában hordoznia. Különösen a Mille Plateaux, túlságosan is terhelt ezek által a teóriák által. Én nem akarok ezekben túlságosan hinni. Úgy ahogyan a konceptuális művészetben a művészi terméknek kell ezeket hordoznia. Elég hatásosnak kell lennie. Némely Mille Plateaux kiadvány képes is erre mindenféle aprólékos kísérőszöveg nélkül.

Úgy néz ki, hogy a komputerzene egyszemélyes vállalkozás, már csak azért is mert többen nem férnek a monitorhoz. Kíváncsi lennék, hogy többiekkel közös projektben, a Produktban hogyan birkóztok meg ezzel?

A Produkt mindig is együttzenéléseken alapult, ezekről már korábban beszéltem...és az utóbbi időben különféle stílusú zenét próbáltunk ki, ugyanakkor a legutóbbi megjelent lemezen és csak egy kicsit voltam részese a munkának. A Produkt igazi gazdája Frank és nem én vagy Olaf ...van egy másik ember, akit TOL-nak hívnak. Ő és Frank már két év óta dolgoznak egy új anyagon. De emellett létezik a Signal is, nincs arról szó, hogy mi úgy látnánk, hogy az elektronikában nincs helye az együttzenélésnek. Ez lehetséges. Úgy, mint mondjuk egy jazz-session-ben.

Látsz arra jeleket, hogy ez a fajta hangzás/zene, amit ti is játszotok, feloldódik a populáris zenében?

Nagyon nehéz megmondani. Én elsősorban a hangok iránt érdeklődöm, azokra koncentrálok. Ez az első lépés...és azt gondolom, hogy az igazán érdekes zene az, amelyikben érdekes hangok vannak. Legyen az akár egy popdal vagy bármi, ... amit igazán remélek, hogy eltűnnek ezek az idétlen gyári hangokat, patterneket. Jó lenne, ha az emberek éreznék, hogy saját identitással rendelkező hangokat és műveket kell létrehozniuk.

Hoz hasznot a kiadó?

Nem adunk fizetést magunkat, és még mindig teszünk bele, de ki is veszünk.

Beszéljünk egy kicsit a 20-as sorozatról. Hallottam, hogy bekerült a MOMA-ba.

Igen a MOMA könyvtára rendelte meg a sorozatot. Tulajdonképpen már a korábbi kiadványainkból is vettek, mint például a könyvből. Aztán felajánlottuk a lemezeket, de mondták, hogy ők csak nyomtatott műveket gyűjtenek, és nem foglalkoznak lemezekkel. Végül meggyőztük őket, mondtuk, hogy ez inkább egy magazin. És amennyire tudom, ez az első, hogy előfizettek egy ilyen sorozatra, egy zenei gyűjteményre...és azt gondolom, hogy ez mások számára is - aki csak lemezeken jelentetik meg művüket - fontos momentum.

Még mindig a 20-as sorozattal kapcsolatban. A berlini koncert igazán nagyszerű volt, ami a zenét illeti, ám a látvány soha nem volt annyira izgalmas, mint a zene...és ez probléma, mert ilyen fellépéskor nem sok minden látnivaló történik a színpadon.

Igen, ennek még fejlődnie kell és fejlődik is, próbálunk mi is többet foglalkozni ezzel. Animációkat és számítógépes programokat készítünk. A 20 perces sorozat berlini rendezvénye is azt erősítette meg bennünk, hogy fontosak ezek a látványok, mivel azok az emberek, akik a színpadon voltak nem túl látványosak, mintha hiányozna valami... és ráadásul azt hiszem, hogy a kiadó minden művészének van egy speciális kapcsolata a vizuális művészethez. Mindannyian dolgozunk olyan látványon, amelyikkel ez a fajta zene működik. Olaf és én éppen most léptünk fel a Guggenheim Múzeumban, ahol a látvány egy szoftver segítségével folyamatosan reflektált a zenére.

De nem gondolod, hogy ezek a látványmunkák végül is hasonlóképpen funkcionálnak, mint a szavakba öntött megelőlegezett teóriák, szavak helyett képekben? Miért nem lehet hagyni az embereket, hogy ő maguk vizionáljanak dolgokat?

Azt hiszem, különböző dolgokról beszélünk. Egy dolog, hogy megjelentetünk valamit és egy másik, amikor élőben játszunk... és azt gondolom, hogy amikor élőben játszunk akkor rendelkezésre állnak szabad terek, amikkel foglalkozni kell valahogy... ez nem ugyan az a helyzet, mint amikor megjelentetsz egy lemezt. Akkor ugyanis nem tudod befolyásolni, hogy milyen körülmények közt hallgatják. Élő fellépésekkor próbáljuk annyira kontroll alatt tartani a környezetet, amennyire csak lehetséges. Szóval szemben a lemezekkel, ahol nem jelennek meg képek, élőben már megjelennek.

Végül is igaz, bárki be is csukhatja a szemét, ha úgy tetszik neki.

Igen... némelyik látvány túl erős, és próbáljuk megtalálni azt a formát, ahol a képek nem lesznek túl attraktívak, és elég helyet hagynak a zene számára... és ez nem könnyű, ki kell centizni.