Egy megjelenés előtt álló lemez, melyet az ír Fällt kiadó fog hamarosan megjelentetni Ferric névre keresztelt sorozatában. A lemez címe már mindent elárul. Ha a 'Nine Songs' és különösen a 'Domenica/Novembre' albumuk meg is mutatott valamit (nagyon is sokat) a könnyedebb hangzások, műfajok iránti elkötelezettségükből, akkor itt ebből a - saját mércéjükkel mérve - punkosan rövidre vágott darabokból álló, 14 tételes lemezből egy biztosan leszűrhető: gyermekien vonzódnak a „nyilvánvaló” szépséghez, a dallamok világához. A gyermeki hozzáállás egyrészt azt hozza ki belőlük, hogy látszólag túlzásba viszik az apró dallamocskákkal való foglalatoskodást, játszadozást (pláne a velük eltöltött időt), másrészt leleplező erejük is magától értetődővé válik. Ha azt mondom infantilizmus, csak jóra gondolok. Zakatolás Disneylandben, egy flash sorozat síró macik és gagyogó babák országában. Rácsodálkozás, de megkockáztatom, talán még tisztelgés is ez a popzene előtt. No nem úgy ahogy gondolnánk, például egy „tribute to...” album formájában. Csak úgy szépen szerényen, saját vérmérsékletükhöz illően.

A pop és a belőle átmentett igazi ártatlanság és báj, ami a legszembetűnőbb. Letisztult megoldások, minimális laptop virtuozitás, ez az, ami szerintük a feldobott témához dukál. S ha valamilyen lunaparki melódiát mégis a saját improvizatív mentalitásukkal kísérnek, akkor azt is úgy teszik, hogy azzal szinte kánonban „énekelnek”. Kitartóan el tudnak bíbelődni egy egyszerű dallamfoszlány módszeres szétfabrikálásával és összerakásával. Mintha csak a választ keresnék arra, mi működteti a popzenét. Úgy vélik, hogy erre választ kaphatnak.

Persze azért ők sem hülyék, csacska szerzeményeik közérthető szövetébe módszeresen csempészik be azokat az apró nüanszokat, melyek nélkül nem is éreznék jól magukat. Szóval a popularitás kézenfekvő lehetősége ott van, az hogy abból a végére mondjuk egy repetitív darab, vagy egy digitális majális születik, az már az ő döntésük.